Michelangelo Buonarroti (teljes nevén Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, Caprese, 1475. március 6. – Róma, 1564. február 18.) az olasz reneszánsz kimagasló mestere, egyike a képzőművészet legnagyobb alakjainak.
Bár önmagát mindig szobrásznak tartotta, nemcsak a szobrászatban, hanem a festészetben, az építészetben és a lírában is maradandót és jelentőset alkotott. Művészete eltér kora, a reneszánsz virágkorának művészetétől: hiányzik belőle az a harmónia, derű, elegancia, amely Leonardo da Vinci vagy Raffaello műveit jellemzi. Különc, magányos, önmarcangoló személyisége, amely állandó harcban állt önmagával és a világgal, arra késztette, hogy keserűségét szobraiban, verseiben örökítse meg ma is borzongató erővel. Alakjai általában tragikus hősök, akik a művészhez hasonlóan korlátaik közül igyekeznek kitörni. Életének tragédiája, hogy monumentális tervei közül nagyon kevés valósult meg teljes egészében.

Pieta

A "pieta" olasz szó, jelentése szánalom, sajnálkozás, és azt az ábrázolástípust értjük rajta, melyen Mária a halott fiát siratja. A téma nagyon jól megfelelt az akkor még csak 25 éves Michelangelo feladatainak: egy kardinális templomban álló síremlékét kellett elkészíteni. A rajongó Vasari így kiált fel: "soha egyetlen szobrász se higgye magáról, bármilyen ritka művész is, hogy a körvonalak szépségében vagy kecsességében különbet alkothat ennél a pietánál, vagy netán erejét megfeszítve olyan finoman, tisztán tudja megmunkálni a márványt, amilyen mesterien Michelangelo megmunkálta, hiszen ez a szobor igazi képet nyújt a művészet minden értékéről és hatalmáról." Kimerítő elemzés helyett talán elég végigjáratni szemünket a hihetetlenül fiatal Anya köpenyének feltorlódó hullámain, kezének végtelen finom kidolgozású ujjain, megfigyelnünk azt az elegáns megoldást, ahogy a holttest bal lábát egy facsonk támasztja meg - és máris érezzük, hogy a nevét öntudatosan Mária övén megörökítő ifjú valóban óriási tehetség lehetett: a Dávid, a Mózes, majd a firenzei Medici-kápolna egyre robusztusabb, a formákat szinte szétfeszíteni látszó szobrainak alkotója teljes joggal jelenthette ki egyik időskori szonettjében:

A legjobb művész sem tud olyan eszmét,
mit fölöslegével nem rejt a kő
magába; s csak az elmét követő
kéz bonthatja ki burkából a testét.
(Rónay György fordítása)

- ő tudniillik képes is volt kibontani a kőből e formákat. Néhány félbemaradt szobra, mint a Rabszolgák vagy a Rondanini-pieta, befejezetlenségével tanúskodik az anyag és az alkotó közti drámai küzdelemről. A torzó adta kifejezési lehetőségeket a 19-20. század művészei fogják újra felfedezni.
Nem szabadon választott témáról van szó, hanem Jean de Villiers de la Grolaye francia bíboros és a pápai udvarnál akkreditált követ megbízásáról, amelyet Jacopo Galli közvetített. Galli az 1498. augusztus 27-én megkötött szerződéshez ezeket a szavakat fűzte: "Ez legyen a legszebb márványszobor a napjainkban Rómában létezők között, és ezt egyetlen ma élő művész sem tudná jobban megmintázni." Súlyos szavak ezek, amelyekből kiviláglik, milyen nagy hírnevet szerzett már 23 éves korában Michelangelo.
A Pieta témáját a XV. század végén és a XVI. század elején az olasz szobrászok és festők több ízben feldolgozták, de többnyire több alakkal, nem kettős csoportként, mint Michelangelo. Ilyesmit leginkább az Alpoktól északra elterjedt hasonló témájú szobrokon, az úgynevezett "Vesperbild"-eken láthatunk, ezért egyesek bizonytalan feltevése szerint Michelangelót ezek ihlették volna. A kettős csoport megkomponálásakor a fő probléma a kontúr zártságának megőrzése volt, vagyis az ülő alak függőleges és a fekvő vízszintes testtartásának egyensúlyba hozása. Michelangelo megoldja ezt azzal, hogy Krisztus felsőtestét kissé megemeli, alsó lábszárait pedig csaknem vagy teljesen függőleges helyzetbe hozza. Így a fekvő alak alig töri át az ülő körvonalát, annál kevésbé, mivel ez utóbbinak a ruhaszövet dús tömegéből alkotott széles bázisa van. Mindez azt is szolgálja, hogy Krisztus teste, finom és sovány idomainak karcsúságával mintegy belesimul az anya testébe. Az anatómiai kidolgozás pontos, habár visszatartott. Szembeötlő, hogy ott, ahol Mária fia felsőtestét széttárt jobb kezével támasztja alá, a nyomás hatására egy izomköteg tolódik fel. A holttest lecsüngő jobb karja azt a hatást kelti, hogy amikor még élet volt benne, a ruharedő után nyúlt, amely az ujjai közé csúszott. A művész egyébként is megtett mindent, hogy a halál jeleit távol tartsa és az alak olyan benyomást keltsen, mintha természetes oldottságában lágyan lehanyatlott volna csupán. Mária félig csukott szemmel tekint le fiára. Arcán a fiatal szépség lágy, de nemes kerekdedsége, mintha az idő megállt volna, és mintha még fiatal anya lenne, aki gyermekét ölében tartja. A fájdalomnak sem szabad eltorzítania ezt az arcot, amelyről csak a megváltozhatatlanba való csendes belenyugvás sugárzik. Ezzel teljes összhangban áll szabad kezének megadó mozdulata, a legszebb és legmegragadóbb mozdulatok egyike, melyet a művészet valaha is létrehozott. Leonardo követelményét, hogy az arckifejezés és a mozdulat egyaránt híven tükrözze a lelkiállapotot, a művész itt tökéletesen megvalósította.
A környezet naturalista részleteket is tartalmaz. A művész szabálytalan sziklaformákból kőpadot mintázott, amelyen Mária ül, és gyökércsonk támasztja alá Krisztus egyik lábát. A nagyszerűen csiszolt márvány kezelése, a kivitel szinte cizellált finomsága olyan technikai kifinomultságról tanúskodik, amely túltesz Bacchusén (a Pieta előtt alkotott szobra). Michelangelo azonban később ilyen mértékben többé sohasem alkalmazta. A Mária mellén átvetett szalagon ez olvasható: "Michael Angelus Bonarotus Florentinus Facibat"- az egyetlen szignatúra, amelyet művein valaha is alkalmazott.

Jelentősebb művei:

Szobrok
Lépcsős Madonna (c. 1491) - márvány, 55,5 x 40 cm, Casa Buonarroti, Firenze
Kentaurok harca (c. 1492) - márvány, 84,5 x 90,5 cm, Casa Buonarroti, Firenze
Crucifix (1492) - fa, 142 x 135 cm, Santa Maria del Santo Spirito, Firenze
Szent Petronius (1494-1495) - márvány, magassága 64 cm, San Domenico di Bologna, Bologna
Szent Proclus (1494-1495) - márvány, magassága 58,5 cm, San Domenico di Bologna|San Domenico, Bologna
Angyal (1494-1495) - márvány, magassága 51,5 cm, San Domenico di Bologna, Bologna
Bacchus (1496-1497) - márvány, magassága 203 cm, Museo Nazionale del Bargello, Firenze
Pietà (1498-1499) márvány, magassága 174 cm, width at the base 195 cm, Szent Péter Bazilika, Vatikán
Palestrina Pietà (?) - márvány, magassága 253 cm, Galleria dell'Accademia, Firenze, Firenze
Madonna gyermekével vagy Bruges-i Madonna (1501-1504) - márvány, magassága 128 cm, Notre-Dame, Bruges, Bruges
Szent Pál (1503-1504) márvány, Duomo di Siena, Siena
Szent Péter (1503-1504) márvány, Duomo di Siena, Siena
Piusz (1503-1504) márvány, Duomo di Siena, Siena
Madonna és a gyermek Szent Jánossal (c. 1503) - márvány, magassága 82,5 cm, Royal Academy of Arts, London
Tondo Pitti (c. 1503) - 85,8 x 82 cm, Museo Nazionale del Bargello, Firenze
Szent Mátyás (c. 1505) - márvány, magassága 271 cm, Galleria dell'Accademia, Firenze
II. Gyula pápa síremléke 1505, 1513, 1516, 1525-6, 1532 és 1542
Mózes (c. 1513-1515) San Pietro in Vincoli, Róma
Lázadó rabszolga (1513-1516) Louvre, Párizs
Haldokló rabszolga (1513-1516) Louvre, Párizs
Győzelem (c. 1532-1534) - márvány, magassága 261 cm, Palazzo Vecchio, Firenze
Fiatal rabszolga, Szakállas rabszolga, Atlasz, Ébredő rabszolga, Accademia, Firenze
Ráchel
Lea
A Medici Kápolna (1520-1534) Basilica di San Lorenzo di Firenze, Firenze
Giuliano de’ Medici sírja, Éjszaka és Nappal
Lorenzo de’ Medici sírja, Alkony és Hajnal
Madonna gyermekével
Dávid (1504)- márvány, magassága 434 cm, Galleria dell'Accademia, Firenze
Apollo (David) (c. 1530) - márvány, magassága 146 cm, Museo Nazionale del Bargello
Cristo della Minerva (1519-1520) - márvány, magassága 205 cm, church of Santa Maria sopra Minerva, Róma
Brutus (1540) - márvány, magassága 95 cm, Museo Nazionel del Bargello, Firenze
Firenzei Pietà (c. 1550) - márvány, magassága 253 cm, Museo dell'Opera del Duomo, Firenze
Rondanini Pietà (befejezetlen, 1552-1564) - márvány, magassága 195 cm, Castello Sforzesco, Milánó

Festmények
A Szent Család Keresztelő Szent Jánossal (Doni Tondó) (1503-1506 között) - Tempera, Uffizi, Firenze
A Sixtus-kápolna mennyezetfreskója (1508-1512) Freskó, Sixtus-kápolna, Vatikáni Palota, Vatikán
Az utolsó ítélet (1534-1541) - Freskó, 1370 x 1220 cm, Sixtus-kápolna, Vatikáni Palota, Vatikán
Szent Péter vértanúsága (1542-1550) - Freskó, 625 x 662 cm, Szent Pál-kápolna, Vatikáni Palota, Vatikán
Szent Pál megtérése (1542-1550) - Freskó, 625 x 661 cm, Szent Pál-kápolna, Vatikáni Palota, Vatikán

Épületek
Piazza del Campidoglio, Róma, 1538-1564
A Szent Péter bazilika kupolája és apszisa, Vatikán, 1546-1564
Palazzo Farnese, Róma, 1546
Biblioteca Laurenziana, Firenze, 1519-1559
A San Lorenzo templom sekrestyéje (Sagrestia Nuova), Firenze 1520-1534

[ Vikipédia ]